Erdogan hadba lép

Az elmúlt hetekben Washington két nagy horderejű megállapodás részese volt a Közel-Keleten. Július 14-én a Biztonsági Tanács öt állandó tagja és Németország állapodott meg Iránnal a teheráni atomprogram jövőjéről és a Teheránnal szembeni szankciók feloldásáról, majd tíz nappal később Barack Obama amerikai és Recep Tayyip Erdogan török elnök egyezett meg az Iszlám Állam elleni közös török-amerikai fellépésről. Az amerikai-török paktum következményei azonban a jelek szerint rövid távon még súlyosabbak lehetnek, ha a szíriai konfliktus polgárháború-szerű helyzetet idéz elő Törökországban is. De hogyan jutott el a muszlim világ mintaállama a káosz szélére? És hogyan lett példátlanul sikeres kormányfőből az országát erőszakba taszító államfő Erdogan? A Hetek cikke.

Erdogan hadba lép Erdogan

Az Obama és Erdogan július 24-ei telefonbeszélgetése során létrejött megállapodás értelmében az Egyesült Államok és szövetségesei augusztustól használhatják az incirliki támaszpontot az Iszlám Állam elleni küzdelemre, ám hogy pontosan milyen feltételek mellett, arról egyelőre nem tudni. Annyi bizonyos, hogy a török légierő a megállapodás pillanatától megkezdte szíriai és iraki hadműveleteit, amelyek – ez hamar kiderült – elsősorban nem az Iszlám Államot (ISIS), hanem a török kormánnyal szemben néhány éve tűzszünetet hirdetett Kurd Munkáspártot (PKK) sújtják. A fejlemény nemcsak a szíriai polgárháború menetét változtatja meg, de magát Törökországot is káoszba taszíthatja.

Az arab világ bálványa

2011 szeptemberében, néhány hónappal a Mubarak-rezsim bukása után elegáns, középkorú férfi lépett a kairói Operában összegyűlt vendégek elé. A színpad fölött a szónok gigantikus portréja volt látható Egyiptom és Törökország lobogóival. A nyugati sajtó korabeli beszámolói szerint az „arab tavasz”országait végigturnézó Recep Tayyip Erdogan török miniszterelnököt – mert hogy róla van szó – a rocksztárokhoz hasonló ünneplésben részesítették az „arab tavasz” országaiban tett körútjának minden állomásán. A vendég nem tudott úgy megjelenni a nyilvánosság előtt, hogy a frissen hatalomra jutott arab vezetők és a diktátoraikat nem sokkal korábban megdöntő tömegek rajongásával ne szembesült volna.
Kétségtelen, hogy Erdogan mögött ekkorra imponáló kormányfői teljesítmény állt. Az általa vezetett Igazság és Fejlődés Pártja (AKP) kormányzása idején Törökország nemcsak túljutott a kilencvenes évek elejétől egészen 2001-ig újra meg újra jelentkező pénzügyi-gazdasági válságokon, de az egy főre számított török GDP 2003 és 2011 között a háromszorosára (!) nőtt; 2010-ben a török gazdaság 9 százalékos növekedést produkált.

Az ország a 2008-as világgazdasági összeomlást gyakorlatilag meg sem érezte, sőt gyógyulni látszottak az országot évtizedek óta sújtó török–kurd konfliktus okozta sebek is.

Nem csoda, ha a politikai és társadalmi válságoktól sújtott arab országokban a több évtizede hatalmon lévő diktátorok ellen utcára vonult tömegek – azok is, akik demokráciát és azok is, akik a politikai iszlám térnyerését várták az „arab tavasztól” – ekkoriban úgy látták: az iszlamizmus és a demokrácia összeegyeztetésén alapuló „török modell” jelentheti országaik jövőjét. Erdogan egy percig sem rejtette véka alá, hogy célja a „török modell” exportálása a Közel-Kelet országaiba, és ezzel együtt Ankara vezető szerepének kivívása a régióban.

2011 nyarán-őszén úgy tűnt, sikerrel járhat Erdogan törekvése. A Mubarak-rezsimet megdöntő egyiptomi felkelés nyomán a hatalom küszöbén álló, majd 2012 nyarán Mohamed Murszi által az elnöki tisztséget is megszerző Muszlim Testvériség révén a legnépesebb arab országban lelt erős szövetségesre a sajátos iszlamista „demokráciaexport” bajnoka. A Testvériség szimpatizánsai eksztázisban köszöntötték Kairóban a török miniszterelnököt – nem csupán mint az „iszlám és demokrácia” összeegyeztetőjét, de mint a „palesztin ügynek” a Testvériség gázai leágazásával, a Hamasszal kiváló kapcsolatot ápoló bajnokát is.

Izrael ellensége, Amerika kedvence

Erdogan igyekezett megfelelni a felfokozott várakozásoknak. A kairói operában ezt mondta:
„A Tahrir térről [a Mubarak-ellenes egyiptomi forradalom központjából] terjedő szabadság üzenete a reménység fénye mindenki számára, akit elnyomnak Tripoliban, Damaszkuszban és Szanaa-ban”
– magasztalta Egyiptom néhány hónappal korábban lezajlott forradalmát, egyben a líbiai, szíriai és jemeni rezsim közeli bukása iránti reményét is kifejezve.

„A kormányoknak az emberek akaratából kell kapniuk a legitimitásukat. Ez a török politika lényege a régióban” – üzente az őt ünneplő arab világnak Erdogan, aki tisztában volt azzal is, hogy igazi népszerűséget a demokráciát éltető szóvirágok mellett elsősorban Izrael-ellenes kirohanásokkal tud szerezni új közönsége előtt. Kijelentette, hogy a zsidó államnak szerinte „tiszteletben kell tartania az emberi jogokat”, ha ki akar szabadulni az elszigeteltségből.

A cikk folytatása >>>

ATV